Vajon ki vagy TE az én életemben?

A szerelem fogalma hatalmas kérdőjel mindenkinek. Elmesélem, én hogy éltem meg ezt a megfogalmazhatatlan érzést.
Találkoztunk, kézen fogtál, leültettél magad mellé és arra kértél meséljem el mi bánt.
Hajnalig nyúló beszélgetésünk után úgy öleltük egymást, ahogyan ember még nem ölelt. Idegenek voltunk egymásnak, de mégis megnyugvást hoztál az életembe.. Idegen volt az érzés amit akkor és amit mai napig érzek.
Rövid idő után egy pár lettünk. Tiszta volt minden egyes pillanat. Az érintésed elmondott mindent, nem kellettek szavak.

Az érzés ahogyan megérintettél, öleltél és csókoltál, túlmegy minden eddig még csak megálmodott pillanaton is.

Teherbe estem. Egy élet gyümölcs fejlődött bennem, a MI életünk gyümölcse. Túl gyorsan történt minden, és a megélt gyönyörű pillanatokat átvette a harag, és a gyűlölet.

Megítélhet akárki akárkit, de azok akik így tesznek nem ismernek. Hogy ismerhetnének mikor még te is alig?!? Mások véleménye alapján ítélsz el, olyan emberek véleménye alapján akik felé 1000 meg 1000 kérdésed van mégsem tudnak rájuk felelni.

Nem voltál mellettem a kórházban, te csipkerózsikaként szundikáltál otthon, míg én egy olyan fájdalmat éltem át amit senkiek nem kívánnék. Elvesztettem egy Életet. Egy dolog volt a körülmény, egy másik pedig a feltételezés.. amely rosszindulatra sarkallt téged. Hiába akartam azt elhitetni magammal, hogy átsegítettél és szavadnak hűnek maradva mellettem álltál.. Én mégsem éreztem teljes egészében így. Eldobtál minket majd pár nap eltelte után felbukkantál, hogy mégis magam mellett tudhassalak.

Megaláztál. Megaláztál a gyűlöletből fakadó szavaiddal, amit te őszinteségnek hívsz, de te magad sem tzdod miért hoztad azt a döntést hogy nem kellek. Nem kell az őszinte szeretetem és gondoskodásom, nem kellenek a csókjaim melyeket lélegzetvisszatartva váltottunk.. Nem kellek Én, akit nem ismersz és elítélsz.

Hetek elteltével felkeresel és megvádolsz egy abszurd dologgal, felkavarva bennem azt a keveset is amit sikerült eltemetnem magamban, majd találkozásunk során ecseteled, hogy lehet nem kellett volna eldobj, és mindezzel reményt adtál ujra..
Reményt , hogy egyszer észre veszed, mennyire fontos vagy, mit is jelentesz nekem, minden eddig történd dolog után. Észre veszed hogy az érintés melyet tőlem kaptál, éget hogy megtegyem újra és újra. Hogy a hiány amit érzel, csakis én tölthetem be. Hogy a szeretet amit irántad érzek, talán sosem lesz még egyszer ennyire igaz és őszinte.

De félsz. Félsz attól hogy valós vagyok, félsz mások rólam alkotott véleményétől, legyen akármennyire is valótlan.

Szerelmes lettem beléd a legelső pillanatban.. és ez a szerelem nem múlik.. akármennyire is felejteni szeretnék , nem megy.

Remélem egyszer rájössz ki vagyok Én a Te életedben. Ha te is ezt érzed.. egyszer az életben küzdj magadért. Küzdj azért aki lenni akarsz.. mellettem.